Jó a víz

Posztolta , 2015, Aug 6,


Jó a víz

Ez a kép a sárgás-szürkés színű rétegsor közepéről származik már. Ha jól megnézzük, kétféle ősmaradványt is láthatunk.

A kagylókat könnyű megtalálni, bár nem olyan formában vannak jelen, ahogy megszoktuk élő rokonaiktól. A kőbelük van csak meg. Miután elpusztult a jószág és megették (kemény világ volt 50 millió éve is), vagy elbomlott a puha teste, üledék töltötte ki a teknőket. Az üledék kővé lett a hosszú idő alatt, a váz viszont feloldódott – így keletkeztek a kőbelek.

A másik ősmaradvány típus a képen a sok fehér gömböc, melyek mindössze 1-3 milliméteresek. Ezek az igen érdekes teremtmények a Likacsoshéjúak (foraminifera) törzsébe tartoznak. Még ma is élnek, ITT egy rokonuk látható mozgásban.

Ez a kőzet már meleg, sekély, normál-túlsós vizű lagunában keletkezett. Ezt elsősorban a Likacsoshéjúak, a csigák és a korallok alapján határozták meg itt a kutatók az aktualizmus elvét követve. Például ha az itt talált korallok ma élő rokona meleg, normálsós vízben él, akkor feltételezik, hogy 50 millió évvel ezelőtt is ilyen körülmények között éltek.

Bár a képen nincsenek csigák, aki eljön a “Miről mesélnek a kövek?” túrára októberben, rengeteg csigát láthat majd ebben a rétegben is. Íme egy szép darab:

Mi lesz még a túrán?

Csiga Gánt